Katica Kiadó

Sok kutató foglalkozott már azzal, hogy milyen szerepet játszik az életkor a nyelvtanulás sikerességében, és sajnos sokan tévesen hivatkoznak ezekre a kutatásokra. Véleményünk szerint nem etikus a szülőket azzal riogatni, hogy ha egészen korán nem kezdik el idegen nyelvekre taníttatni a gyerekeiket, akkor soha nem fogják azt rendesen megtanulni. Tény, hogy gyerekként kell elkezdeni a nyelvtanulást, mert úgy lehet a legjobb eredményeket elérni – de azt is hozzá kell tenni, hogy soha nem késő. Abban alapvetően egyetért a szakma, hogy kisiskolás korban mindenképpen érdemes elkezdeni az első idegen nyelv tanulását.

Az életkor egyébként csak egy a közül a rengeteg tényező közül, amely a nyelvtanulás sikerességét befolyásolja. Nagyon sokat számít például a motiváció: ha valaki nagyon szeretne megkapni egy külföldi munkát, vagy van egy kedves külföldi barátja (vagy netalán más anyanyelvű párja), az komoly ösztönzőerő lehet. Nem hanyagolhatók el egyéb személyes adottságok: az a bizonyos „nyelvérzék”, a szorgalom és például a memória. És ne felejtsük el, hogy egy jó iskola, egy jó tanár, és akár egy jó tananyag is meghatározó fontosságú lehet abban, hogy valaki sikereket ér-e el egy idegen nyelv tanulásában.

A téma iránt komolyan érdeklődőknek ajánljuk Nikolov Marianne összefoglaló tanulmányát (Nikolov Marianne 2004: Az életkor szerepe a nyelvtanulásban. Modern Nyelvoktatás, X/1. 3-26.), amelyből néhány gondolatot az alábbiakban is bemutatunk. Gyakran hivatkoznak olyan kutatásokra, amelyek szerint létezik a nyelvelsajátítás szempontjából egy kritikus életkori határ (Critical Period Hypothesis, Lenneberg, Eric 1967: Biological Foundations of Language. New York: Wiley) Ebben a felvetésben lényeges szerep jut a biológiai érveknek: az alapvető feltételezés az, hogy az emberi agy fejlődése során lezajló lateralizáció és az agy különböző funkcióinak lokalizációja egy idő után befejeződik, és az agy elveszti plaszticitását is, aminek eredményeképpen már nem lesz képes az addigi módon nyelvek elsajátítására. Ezeknek a neurobiológiai folyamatoknak a pontos szerepe azonban nem teljesen tisztázott, mint ahogy az sem, hogy pontosan hogyan zajlanak és mikor zárulnak le. Általában nem egységesen határozzák meg a kritikus periódus (KP) lezárulásának idejét, hanem az egyes nyelvi szintek esetében eltérő életkort feltételeznek. Jellemzően a fonetikai / fonológiai elsajátítás KP-ának lezárultát teszik a leghamarabbra, de a szerzők között meglepően nagy eltérést találhatunk.

Az életkor szerepét több szempontból is elemzi Nikolov összefoglaló tanulmányában. Az objektív áttekintés figyelembe veszi a KP mellett szóló neurobiológiai és nyelvészeti érveket, a kognitív és a szociolingvisztikai magyarázatokat, és a kutatási háttér bemutatásán kívül nyelvpedagógiai megfontolásokra is kitér. A KP mellett szóló neurobiológiai érveket sorba véve megállapítja, hogy egyre több ilyen van és ezek egyre elfogadottabbak. Ezen a téren a kutatások viszont más irányt vettek, ugyanis az életkor előrehaladtával inkább minőségi változásokat figyeltek meg.

Nikolov a kognitív magyarázatok között főként a természetes elsajátítás és a tudatos tanulás közti különbséget említi (lásd a Krashen-féle modell: Krashen, Stephen D. – Terrell, Tracy D. 1983: The Natural Approach. Hayward, California: Alemany Press). Alapvető eltérésként említi, hogy a serdülőkorra már inkább a szabályrendszereken alapuló gondolkodás a jellemző, ami miatt a nyelvtanulás folyamata is megváltozik. A felnőttkori nyelvtanulásban tehát egészen más folyamatok mennek végbe, és ez megmagyarázhatja a különböző életkorokban megfigyelhető sajátosságokat. A szociolingvisztikai magyarázatok között kitér a tanulási környezetre, a nyelvtanuláskor fellépő szorongásra, valamint az attitűdök és a motiváció szerepére is. Áttekintésének összegzéseként megállapítja, hogy a magyarázatok gyakran mindennapi tapasztalatokat tükröznek, azonban kutatásokkal nehéz őket bizonyítani. A KP kapcsán a következő álláspontok jelennek meg a nyelvoktatásban:

a) „Minél fiatalabb a nyelvtanuló, annál jobb.” Nikolov szerint azok a kutatások, amelyek erre a megállapításra jutottak, kutatásmódszertani szempontból ellentmondásosak, így tehát ezt a véleményt nem támasztják alá megalapozott érvek.

b) „Minél idősebb a nyelvtanuló, annál jobb.” Nikolov több kutatást is bemutat, amelyek erre a következtetésre jutottak, azonban ismét megállapítja, hogy kutatásmódszertani szempontból problémásak. Általában azt mutatták ki, hogy a korai kezdők teljesítménye inkább a memóriától függ, később pedig az analitikus nyelvi készségnek van nagyobb szerepe.

c) „Minél fiatalabb a nyelvtanuló, annál jobb bizonyos területeken.” Ez elsősorban a kiejtésre vonatkozik, azonban azt meg lehet állapítani, hogy ezen a területen sincs behozhatatlan előnyük a korai kezdőknek, mert vannak olyan kivételes felnőttek, akik képesek egy idegen nyelven anyanyelvi szintet és akcentus nélküli kiejtést elsajátítani.

d) Minél fiatalabb a nyelvtanuló, annál jobb hosszú távon. A kutatások általában alátámasztják azt a nézetet, hogy a gyerekek könnyebben tanulnak nyelveket, mint a felnőttek, azonban ezt főként célnyelvi környezetben tapasztalták, és nem szolgálnak elegendő információval az osztálytermi nyelvtanulás eredményességéről.

A szerző kiemeli olyan kulcsfontosságú tényezőknek a jelentőségét is, mint a tanár szerepe vagy a tananyagok, amelyeket nem vesznek számításba a kutatások. Felhívja a figyelmet arra is, hogy módszertani szempontból általában miért aggályosak az életkor szerepét vizsgáló kutatások, és megállapítja, hogy az életkort független változóként nem indokolt vizsgálni, továbbá, hogy nincs olyan kutatás, amely alátámasztaná azt a feltételezést, amely szerint az életkor előrejelzi a nyelvtanulás sikerességét vagy sikertelenségét.